Ebben a menüpontban a Pony Club könyveinek íróival ismerkedhettek meg.Az interjúkat a Pony Club készítette.

 

Angela Dorsey, az angyali író

 

Angela Dorsey neve már biztosan ismerősen cseng a régi PonyClub-tagok fülében, hiszen a következő csomagban az Őrangyal sorozat szerzőjének hatodik regényét kapjátok kézhez. Nagyon sokan írtátok, hogy szeretnétek őt megismerni, ezért készítettünk vele egy interjút.

 

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy író leszel? Gyerekkorodban is írogattál már?

Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy ha felnövök, író leszek, de valójában nem gondoltam, hogy ez sikerülhet ? egészen 28 éves koromig. Ekkor kezdtem el ugyanis írni a Freedomot. Habár nem hittem, hogy író lehet belőlem, magamban mégis azt gondoltam: ?Na és aztán? Legfeljebb csak én olvasom majd a regényeimet!? Egyébként hogyne, már gyerekként is írogattam, az összes könyvem egy Nellie nevű pej kancáról szólt.

 

Milyen könyveket szerettél kislánykorodban?

A kedvencem Madeleine L?Engle: Időcsavar című könyve volt. A végén nagyon sírtam! És természetesen csak úgy faltam a lovas témájú könyveket.

 

Mostanában miket olvasol?

Mindenfélét. Továbbra is sokat olvasok a lovakról, de szeretem a Harry Potter-könyveket, a kalandregényeket és a szépirodalmat.

 

Mi a kedvenc ételed?

Hajjaj, nehéz lenne egyet kiemelni. Imádok enni! Egyébként azt hiszem, az egyik kedvenc desszertem egy dél-francia specialitás, a cr?me br?lé.

 

Kedvenc együttesed? Szoktál zenét hallgatni?

Ó, hogyne. Szeretem az ír punkzenét, a dzsesszt és a bluest, de operát is szívesen hallgatok. Igen, tudom, ez elég furcsa kombináció!

 

Van kedvenc lovad?

Életem legkedvesebb lova Comanch volt. Közel húsz évig voltunk barátok. Keeta alakját róla mintáztam a Freedom című könyvemben, így akartam emléket állítani neki. Szerettem volna, ha azok, akik a regényt elolvassák, tudják, milyen csodálatos ló volt. Nyolcéves voltam, amikor először találkoztam vele. A szomszédunk kancája, Apache egy gyönyörű pejtarka csikónak adott életet. Első látásra a szívembe zártam Comanchot, bár tudtam, hogy soha nem lehet az enyém, hogy is adhatna el bárki egy ilyen tökéletes kiscsikót? Nyolc évvel később azonban mégiscsak eladták! Az összes félretett pénzem elővettem, a hiányzó összeget pedig az anyukám adta kölcsön, hogy megvehessem őt. Tizennyolc évig volt a társam, s még ma gyakran álmodom vele.

 

Úgy tudom, ma is vannak lovaid. Mesélj róluk!

Ó, de örülök, hogy megkérdezted! Igen, vannak lovaim. Orion egy pompás morgan?quarter horse félvér, fekete kanca, ötéves. A lányommal, Charityvel együtt viseljük gondját. Orion egy igazi kis széltoló, szeret mókázni, nagyon jó humorérzéke van! Azután ott van még Wiley, a gesztenyepej négyéves anglo-arab herélt, akit a másik lányommal, Mariával gondozunk közösen. Wiley rendkívül érzékeny, nyugodt és barátságos ló. Rajtuk kívül van két kutyánk is: Holló (német juhász) és Cédrus (skót juhász). És persze nem hagyhatom ki a felsorolásból a mi szürke, sznob cicánkat, Mistyt.

 

Hány évesen kezdtél lovagolni?

Hároméves voltam, amikor először ültem lóra. Egy idős ló élt a nagyapám háza melletti legelőn. Egy nap a kerítés közelében hevert a fűben, és én izgatottan mutattam a nagyapámnak a lovat. ?Miért nem lovagolsz rajta egyet?? ? kérdezte. Persze csak viccelt, de én komolyan vettem, úgyhogy odarohantam a kerítéshez, és felmásztam a ló hátára. Szegény nem értette, mit akarhat tőle ez a csöpp, izgága ember, úgyhogy feltápászkodott, és odébb sétált, úgy, hogy én közben rajta ültem! A nagyapám sietett a megmentésemre, hatalmas mosollyal az arcán.

 

Hol és mikor szoktál írni?

Szinte mindennap írok, s a legtöbbször a dolgozószobámban, otthon. Általában akkor is a könyveimen gondolkozom, amikor éppen mással vagyok elfoglalva.

 

Van kedvenced a saját regényeid között?

Ez a legnehezebb kérdés! Rendszerint az áll a szívemhez a legközelebb, amelyiken éppen dolgozom, de talán a Freedom az egyik örök kedvencem, mert ez volt a legelső könyvem.

 

Honnan merítesz ötleteket a könyveidhez?

Regényötlet akármilyen apróságból megszülethet. Néha egy újságban olvasott cikk, tévéműsor vagy mozifilm ihleti meg az embert, vagy egy beszélgetés során elejtett mondat ad ötletet, esetleg egy élmény, amit átélek.

 

Angelicát magadról nevezted el?

Nem. Azért hívják Angelicának, mert ő egy angyal. Nem is hívhatnák másként.

 

Érdekelnek a rajongóid? Szoktál velük kommunikálni?

Ó, hogyne! Nagyon jó az olvasóimról hallani. Van egy weboldalam, a www.angeladorsey.com, itt tudunk levelezni. Ha van kedvetek, írjatok nekem, szeretném megismerni a véleményeteket! Köszönöm!

 

Én is köszönöm a beszélgetést, Angela!

 

 

Gabi Adam, a Diablo sorozat szerzője



 
Sokan írtátok nekünk, hogy nagyon kíváncsiak vagytok Gabi Adamra, a Diablo-sorozat szerzőjére. Mivel a jövő hónapban már a hetedik regényét olvashatjátok, legfőbb ideje, hogy megismerjétek, ki az, aki Ricki és Diablo sorsát irányítja a könyvek lapjain?

Kezdetektől fogva izgat:  vajon Diablo és Ricki valóban létező alakok?

Nem, ők mindketten a képzeletem szülöttei. De be kell hogy valljam, amikor annyi idős lehettem, mint Ricki, egy olyan lóra vágytam, amilyen Diablo. Ugyan Ricki is csak kitalált szereplő, néhány dologban nagyon hasonlít a gyerekeimhez.

 
Hogyan lett belőled író?

Már gyerekként is imádtam olvasni, s a könyveknek köszönhetően tulajdonképpen folyamatosan használtam a képzelőerőmet. Iskolás voltam, amikor írni kezdtem, először csak rövid novellákat. Később egyre jobban belefeledkeztem az írásba, a tanáraim legnagyobb bánatára, és mindig én adtam le a leghosszabb fogalmazásokat ? így sokkal több időbe tellett elolvasniuk, mint a többiekét. 13 éves korom körül világossá vált előttem, hogy író akarok lenni, s elkezdtem írni egy könyvet. Habár soha nem fejeztem be, a következő években írtam néhány novellát, amik megjelentek.

 
És a lovaglást mikor kezdted? Manapság is lovagolsz?

Kilencéves voltam, amikor elkezdtem lovagolni, s egészen tavalyelőttig még rendszeresen lovagoltam. Nagyon szerettem, de sajnos egészségügyi okok miatt többé nem ülhetek lóhátra. Lovam is van, egy édes kis tinker póni. Itt lakott hátul, az istállóban, de nemrég átköltözettük egy tágas karámba, hogy a nyugdíjas éveit más pónik, lovak társaságában tölthesse, s ne legyen egyedül. Bár itthon is volt társasága, ugyanis négy cicám és két kutyám is van, de jobb neki a fajtársakkal. (A kedvencekről sok aranyos képet találhattok Gabi honlapján ? a szerk.)

 
Hol nőttél fel, és hol élsz most?

Dél-Németországban lakom, egy kis faluban, a Constance-tó közelében. Itt születtem, és itt is nőttem fel.

 
Mi volt a kedvenc tantárgyad az iskolában?

Szerettem a németet, mert azokon az órákon írhattam a hosszú fogalmazásokat. Érdekelt még a biológia is, és szerettem a testnevelést és a rajzot is.

 
Van kedvenc ételed?

Nos,a csokoládé a gyengém, de rögtön hízni kezdek tőle, így csak ritkán eszem. Sajnos.

 
Mit csinálsz a szabadidődben?

Attól függ. Természetesen olvasok, amikor csak tudok, de szívesen indulok hosszú biciklitúrákra is. Szeretek úszni (szerintem a legjobb hely az úszásra az olaszországi Como-tó) és utazni is szeretek, Olaszországban minden évben eltöltök néhány napot.

 
Mikor és hol szeretsz írni?

Általában otthon szoktam írni, de ma már a laptopnak hála nem vagyok helyhez kötve, így volt, hogy a Como-tó partján fejeztem be az egyik regényemet. Otthon általában éjjelente írok, amikor teljes a csönd és a nyugalom, mert ilyenkor senki sem zavar a munkámban.

 
Hogyan kezdesz hozzá egy új regényhez?

Leülök, és elképzelek egy képet. Ezután egyszerűen fogom magam, és leírom, amit látok. Kicsit ahhoz hasonlít az egész, mint amikor az ember egy filmet néz. Látom, milyen a szereplők jelleme, és hallom, mit beszélnek egymás közt. Mindent lejegyzek, s közben az egyik jelenet átvezet a másikba. Soha nem tudom előre, hogy mi fog történni és hogyan végződik majd a történet. Így voltaképp nekem ugyanolyan izgalmas megírni egy új Diablo-regényt, mint később másoknak olvasni azt.

 
Van mottód vagy valamilyen kedvenc idézeted, ami fontos neked?

Igen, van:Élj aszerint, amit a szíved súg, és ne feledd, néha egy mosoly is elég, hogy a másik embert boldoggá tedd.

 
Te magad miért tartod jónak a regényeidet?

Minden regényemben próbálok valamilyen életbölcsességet megfogalmazni. Napjainkban ugyanis különösen fontos, hogy a gyerekek és a tinédzserek tisztában legyenek vele: meg lehet birkózni a problémákkal és akkor sem dől össze a világ, ha a dolgok nem pontosan úgy alakulnak, ahogyan azt elterveztük. Fontos lenne megértetni mindenkivel, mekkora szükség van arra, hogy megpróbáljuk megérteni és meghallani a másik szavait is; hogy megtanuljunk megbocsátani, és megpróbáljuk megbecsülni az olyan értékeket, mint például a barátság. Szeretném, ha az olvasóim felfedeznék ezeket az elrejtett üzeneteket.

 
Szeretnél megismerkedni a rajongóiddal?

Ó, hogyne! Szeretem a leveleiket olvasni. Jó néhány olvasómmal már évek óta levelezek. Hiányozna, ha többé nem kapnék hírt róluk. A levelezés legegyszerűbb módja az e-mail, vagy ha beírnak a honlapom vendégkönyvébe. Ígérem, hogy minden levélre válaszolok, hiszen emlékszem, milyen rossz érzés volt, amikor gyerekkoromban küldtem egy levelet a kedvenc írómnak, ő meg nem válaszolt. Tehát itt az e-mail címem: adamgabibooks@aol.com

A honlapom címe: http://gabiadam.oyla2.de

Az oldal egyelőre csak német nyelven érhető el, de már dolgozunk az angol verzión.

Várom leveleiteket!

 

 

Levél Heartlandből,
avagy Lauren Brooke üzenete olvasóihoz


 

Kedves Olvasóim!

A szerkesztőtöktől tudom, mennyien szeretitek a könyveimet, aminek leírhatatlanul örülök. Úgy hallottam, szívesen megtudnátok rólam és a Heartland-sorozat hátteréről egyet s mást. Most következzen hát egy történet ? ezúttal kivételesen rólam.

 
Angliában születtem, de Amerikában ? egészen pontosan Virginiában ? is sok időt töltöttem. Nagyon szép vidék, és a szívemhez nőtt.

Lovagolni már azelőtt lovagoltam, hogy járni megtanultam volna. Az első pónim egy rakoncátlan welsh hegyi póni volt, Perkynek hívták. Ma is, szinte mindennap kilovagolok mostani lovammal, a szép szürke welshsel, Appolóval. Rajta kívül van egy agarunk, Tarka, a férjem hűséges, öreg házőrzője.

 
Mindig is írni szerettem volna. Amikor az angliai Leicestershire-be költöztünk férjemmel, aki pszichológusként dolgozik, erre végre lehetőségem nyílt, s az írásnak szentelhettem minden időmet. Szabadidőmben, amikor csak tehetem, kilovagolok Apollóval és hosszú sétákra indulok Tarkával, de ezenkívül igyekszem minél többet olvasni, főként az alternatív terápiákról, a növények gyógyhatásáról. A férjem munkája révén jómagam is közel kerültem a pszichológiához, és felismertem, hogy a pszichológia módszereit és szemléletét lovakra is lehet alkalmazni, csakúgy, mint az emberekre.

 
Nagyon fontos számomra a Heartland-sorozat, mert azt remélem, hogy a könyveim talán segíthetnek abban, hogy az emberek jobban megértsék a lovakat, és ezáltal még inkább élvezzék a velük töltött perceket. Azt is fontosak tartom, hogy feltárjam azokat a bonyolult érzelmeket, amiket az ember élete bizonyos szakaszaiban átél, legyen az a fájdalom, a bánat vagy a szeretet. Szeretném hinni, hogy a Heartland-könyvek segíthetnek az olvasóknak megbirkózniuk a nehézségekkel, mint ahogyan Amynek is szembe kellett néznie édesanyja elvesztésével.

 
Szívélyes üdvözlettel:

 
Lauren Brooke

 

 

A krimi nagyasszonya: Eli B. Toresen


 
A könyveidben valós személyekről szoktál írni?

Nem jellemző. De néha azok az emberek, akiket látok, vagy akikkel megismerkedem, ihletet adnak a szereplőimhez. Például pár éve láttam, ahogy egy meglehetősen szigorú és mogorva apuka leszidja a fiát, mert az nem akart a hokicsapatban játszani. Emlékeztem erre az esetre, amikor azt a történetet írtam, amelyik egy olyan fiúról szól, aki elszökik otthonról, mert apja arra akarja kényszeríteni, hogy lovaglás helyett jéghokizzon.

 
Hol és mikor szoktál írni?

Otthon van egy kis irodám, és bármikor írok, amikor van ihletem és egy kis szabadidőm.

 
Van kedvenc tévéműsorod vagy mozifilmed?

A kedvenc sorozataim a Lost és a Született feleségek.

 
Mi a kedvenc helyed a világban?

Imádok otthon lenni egy jó könyvvel begubózva, de ha utazásról van szó, akkor Görögország a legkedvesebb, hiszen olyan szép és meleg hely, remek ételekkel és barátságos, segítőkész emberekkel.

 
Mi a legnehezebb abban, hogy író vagy? Mit szeretsz benne a leginkább?

A legnehezebb elkezdeni a történetet. Gyakran, amikor leülök írni, azt érzem, hogy nem fog sikerülni, de ahogy belekezdek, a szereplők és a lovak egyszerűen életre kelnek, és akkor már minden rendben van. Amit a leginkább szeretek az, amikor a klubtagok elmondják nekem a véleményüket.

 
Sok különböző stílusban és műfajban is írsz- novellákat, regényeket, hangos könyveket, kísértettörténeteket, rejtélyeket, krimiket- Van kedvenc stílusod?

Mindegyiket kedvelem, de ha meg kellene neveznem a kedvencemet- azt mondanám, hogy a kísértettörténetek írását kedvelem a leginkább.

 
Kicsoda R. E. Toresen?

Az R. az a Rune név rövidítése. Így hívják a legkisebb fiamat. Sokat segített a tényanyag felkutatásában, amikor az első könyveimet írtam (és mindez még az internet elterjedése előtt volt), ezért úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne, ha használnám az ő nevét is, amikor kitaláltam az írói nevemet. Mivel akkor még nem tartottam magam igazi írónak, nagyon furcsa érzés lett volna a teljes nevemet használni. Így elkezdtem az R. E. Toresen néven írni, ami az R. E. kezdőbetűkből és a vezetéknevemből áll.

Van  mottód?

Van egy mottó,amit azokon a napokon használok, amikor úgy tűnik, minden ihletem elszállt. Van valahol egy jó ötlet, ami csak rám vár. Nekem csupán annyit kell tennem, hogy kimegyek és elkapom!

Oldalmenü
Naptár
Diavetítő